A Nagyharsányi Szoborpark története 1967-ig nyúlik vissza. Ekkor tartották fiatal pécsi művészek kezdeményezésére a Szársomlyó egykori kőfejtőjében az első kőszobrász szimpoziont. A következő évben a művészek a közeli Gyimóthy-villában állandó jellegű, nyári alkotótelepet létesítettek. Az alapítólevélben foglaltak értelmében az alkotótelepen készült művekből minden művésznek egy-egy alkotást a szimpozion közgyűjteményének kell átadni. Ez jelentette a mai szabadtéri szoborpark alapját. A kezdeti években hazai pályakezdő művészeket hívtak meg, majd később külföldi szobrászok is bekapcsolódtak az alkotó munkába. Az alkotói műhely kitűnő helyszínévé vált a kortárs képzőművészek számára a kapcsolatépítésre, tudásuk fejlesztésére. A műtárgyegyüttes 2009-ben műemléki védettséget kapott. Az alkotó művészek között olyan neves mestereket találunk, mint Bocz Gyula, Bencsik István, Kígyós Sándor, illetve Wladislaw Tumkiewicz (Lengyelország), Vittorio di Muzo (Olaszország), Pierre Székely (Franciaország/Magyarország). A környékből származó kőből, a lehető legtágabb műteremben, a szabad ég alatt készült művek szinte életre kelnek a szoborparkban, a felhagyott kőbánya igazi otthonává vált a műalkotásoknak. A szobrok többsége nonfiguratív: magányos tömbök, csavart oszlopok, furcsa bálványok, óriások játékszereire emlékeztető kövek. Némelyik a látogatóktól kapott nevet, ilyen például a Villányi Vénusz, a Kolumbusz tojása, vagy az Emlék. A szobrok hátterét a felhagyott kőbánya felső jura kori mészkőrétegekből álló meredek fala adja.