A Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség szeretettel vár minden érdeklődőt a Magyarország – Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013, HUHR/1101/1.2.2/2011 azonosító számú, GoGreen elnevezésű projekt keretén belül tartandó
’’Főzzünk Együtt, I. Magyar-Horvát Gasztroszeánsz’’
elnevezésű sütő–főző és helyi termék fesztiválra, Drávasztárára.
A szeánsz időpontja: 2014. július 12. 1200-től
Helyszíne: Drávasztára, a kultúrház és a templom közötti fás, ligetes terület.
Olyan csapatok jelentkezését várják, akik nem ijednek meg a kihívásoktól, az új ízek felfedezésétől. Egy csapat 4-5 fővel nevezhet a versenyen.
Nevezési díj nincs!
A színpadon gasztro mesterek hagyományos receptek alapján kamerák össztüzében készítenek el egy hagyományos szlavóniai ételt és köretéül szolgáló salátát. Az induló csapatok a látottak és hallottak alapján készítik el az étkeket. Mindehhez minden csapat kap egy alap csomagot, amely az ételek elkészítéséhez szükséges alapvető nyersanyagokat tartalmazza.
Az ételek elkészítéséhez szükséges eszközöket (grill, tárcsa, evőeszközök, tálaló edények), valamint az ételek egyedi fűszerezéséhez szükséges alapanyagokat minden csapat saját magának biztosítja.
A tűzrakáshoz, grillezéshez szükséges faanyagról és faszénről mi gondoskodunk!
Az elkészült ételeket a közönség valamint szakértő zsűri fogja tesztelni és véleményezni a kóstolást követően.
Programterv:
12:00-12:15 Dr. Sáity Borbála Drávasztára polgármesterének köszöntője.
A Gasztroszeánszt megnyitja Dr. Szabó Géza a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetségének elnöke.
12:15-12:30 Kulturális műsor a színpadon hagyományőrző horvát, magyar és német együttesek fellépései.
12:30-14:00 Gasztroszeánsz, közös sütés, verseny, Bospor bemutató és kóstolás
14:15-15:15 Zsűrizés, a lezsűrizett csapatoknál megkezdődik a közönség kóstoltatása.
Közben kulturális program.
16:30-17:00 Eredményhirdetés, jutalmak átadása.
17:30 A rendezvény zárása
A rendezvényen horvát tolmácsolás biztosított!
A versengő csapatok a regisztrációs sátorban, regisztrációt követően tudják átvenni az alapanyagokat tartalmazó csomagokat.
További információkhoz a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség munkatársánál – Dr. Csapóné Kozma Viktóriánál – juthatnak.
Versenyre való jelentkezésükkel és a rendezvénnyel kapcsolatos kérdéseikkel az info(kukac)baranyavidek.hu e – mail címen, illetve a +36/72-782-691 – es telefonon keresztül fordulhatnak a szervezőkhöz!