2013. május hónap bejegyzései

Zöldutak közösségi tervezése – a Mecsek Zöldút civil fóruma

2013. március 20-án 18 órakor Kővágószőlősön, a Buzás Andor Művelődési Házban tartotta lakossági fórumát a Mecsek Zöldút Civil Társulás.

Az esemény rendkívül sikeres volt, kisebb „tömeget” mozgatott meg, hiszen még az állóhelyek is megteltek a művelődési ház dísztermében. A rendezvényen köszöntőt mondott Sándor Tibor, Kővágószőlős polgármestere, majd Szakács Éva, a „Mecsekalja szakácsnéja” és a társulás egyik fő kezdeményezője felkérte a meghívott előadókat prezentációik megtartására.

 

Gonda Tibor, a Gyeregyalog.hu Egyesület projektmenedzsere bemutatta a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében kijelölésre kerülő Baranya Zöldutat és a hozzá kapcsolódó ökoturisztikai fejlesztéseket.

 

Dr. Szabó Géza, a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség elnöke a helyi értékek, vonzerők és hagyományos gasztronómiai termékek fontos szerepét ismertette a zöldutakhoz kapcsolódóan.

 

Benovics Gábornak, a Mecsek-Hegyhát TDM szervezet menedzserének fő témája a horvát-magyar határon átnyúló zöldutak kerékpáros turizmusa és a két ország közötti együttműködés volt, míg Dr. Németh Ibolya, a Mecsek Zöldút Civil Társulás képviseletében ismertette a leendő mecseki Zöld út terveit, bemutatta az erdőkben-mezőkön megtalálható egészségjavító kincseket és egy nagyon-nagyon lelkes csapatot, akik összefogásával egy rendkívül jól működő közösség jött létre.

 

Az előadások után pedig mindenki megkóstolhatta az ínycsiklandó helyi termékeket (stifolder, gyógytea, sütemény, magos rúd, méz, lekvár, házi kenyér, szalonna, magvak, stb.), amelyek a nyugat-mecseki kertek – konyhák – kamrák – kaptárak – kemencék legjavából kerültek ki.

 

Workshop az ismerkedés jegyében

2013. március 09-én, a Go Green projekt nyitó konferenciáját követően került sor a már működő vagy még csak formálódó zöldutak aktivistái, lelkes támogatói és érdeklődők részvételével az első workshopunkra.

 

A résztvevők bemutatkozását követően Budai Krisztina, a Zöldutak Módszertani Egyesület (ZÖME) vezetője tartott összefoglalót a ZÖME aktualitásairól, tevékenységük irányairól és a napirenden lévő feladatokról, majd a közeljövőben megrendezésre kerülő zöldutas események kerültek megosztásra.

 

A résztvevők az együttműködést, a tapasztalatok megosztásának fontosságát és az így nyert „tudásbázisból” való építkezést, valamint a folyamatos kapcsolattartást a további tevékenységükre nézve prioritásként jelölték meg, és egybehangzóan az együtt gondolkodásban rejlő szinergiák termékenyítő hatását találták az est legfontosabb eredményének.

 

 

Projektnyitó konferencia

 

2013. március 9-én, széles érdeklődés kíséretében került sor a határon átnyúló, Bakonya és Eszék között kialakítandó zöldút létrehozására beadott nyertes IPA pályázatunk projektnyitó konferenciájára.

Handó János, a Gyeregyalog.hu Egyesület elnökének köszöntőjét követően Budai Krisztina, a Zöldutak Módszertani Egyesület vezetője és elkötelezett zöldutas aktivista mutatta be a zöldút mozgalom kialakulását, fejlődését és a hazai jó gyakorlatokat.

Ezután Gonda Tibor, a projekt menedzsere ismertette a projekt előzményeit, céljait és megvalósításra váró feladatait, majd a horvát partnerek képviseletében Juhász Bálint a zöldút horvátországi szakaszát és a Vörösmarton kialakításra kerülő ökoturisztikai látogatóközpont fejlesztési elképzeléseit mutatta be.

Ezt követően izgalmas előadásokat hallhattunk két önszerveződő baranyai zöldút – az Ormánság és a Mecsek – létrejöttének folyamatáról, tevékenységeikről, terveikről és az előttük álló feladatokról.

A rövid szünet után Pámer Zoltán a DDRFÜ képviseletében beszélt az EuroVelo kerékpárútról, majd Dr. Kiss Gábor, a Vidékfejlesztési Minisztérium Tájvédelmi, Barlangvédelmi és Ökoturisztikai Osztályának a vezetője vezette be a tájérték fogalmát, és a tájértékek feltérképezésének módszertanát.

Kurilla Annamária az Orfűi Zöldút kialakításának lehetőségét, Benovics Gábor pedig a szintén IPA projekt keretében megvalósuló Pécs-Eszék-Antonovac kerékpárút fejlesztést ismertette röviden. Rögtönzött felkérésnek engedve Eperjesi Tamás, a NAKVI vidékfejlesztési igazgatója bemutatta szervezetüket, valamint Molnár András, a Magyar Természetjáró Szövetség képviselője a túrautak kitáblázásának lehetőségeiről tartott egy rövid összefoglalót.

A konferencia résztvevői egybehangzóan szakmailag nagyon színvonalasnak és rendkívül hasznosnak értékelték a délutánt, mely során ismerkedésre, kapcsolatépítésre és szakmai tapasztalatcserére is alkalom nyílt, és együttműködési igények is megfogalmazódtak.

Konferenciánk sikeréhez igazi színfoltként nagy mértékben hozzájárult a Mecsek Ökocsali csapata által biztosított büfé. A nagyon bőséges és finom helyi termék falatok, a különleges italok és a kedvesség, mellyel mindezt kínálták igazi baráti hangulatot és termékeny eszmecserék alapját teremtette meg.

 

Baranya Zöldút Képek

Baranya Zöldút képek