Lezárult az ökoturisztikai minősítő képzésünk


Ökoturisztikai minősítő képzésünk utolsó, záró képzési napján, 2018. március 09-én Horvátországba látogattunk. Elsőként a pélmonostori Baranyai Örökségek Néprajzi Központját kerestük fel, ahol szakavatott kalauzolás keretében ismerkedtünk a központ történetével, kiállítási anyagával és tereivel. A Bosnyák család helyi alapanyagokból készített, mennyei ízeket kínáló vendégváró asztala mellett, a finomabbnál finomabb falatokat kóstolgatva elemeztük és vitattuk meg minősítés szempontjából a tapasztaltakat.

 

Második állomásunk a vörösmarti Vinotéka volt, ahol projekt partnerünk, a Hercegszőlősi Járás vendégeként lelkes beszámolót hallhattunk a Vinotéka és a hozzá kapcsolódó kis múzeum létrejöttének, valamint a településen megrendezésre kerülő események, köztük a Bormaraton szervezésének folyamatáról és részleteiről. Innen átsétáltunk az Ökoturisztikai Látogatóközpontba, ahol az interaktív kiállítási installációkkal történő ismerkedést követően sor került a képzést záró vizsga kérdéssor kitöltésére. Minden résztvevő sikerrel vette az akadályt, így hivatalosan is ökoturisztikai minősítőkké váltak!

 

Záró programként egy pici családi pincészetet, a Pinkert Pincészetet kerestük fel. Itt Pinkert Krisztina mesélt a pincészetük történetéről, a családi munkamegosztásról, a boraikról. Sőt, a borokról nem csak szó esett, hanem poharainkba is jutott. :)

 

Köszönjük Juhász Bálintnak a közreműködést, nagyon jó napunk volt!

 

A képzés az Eat Green c., HUHR/1601/2.1.3/0022 azonosító számú projekt keretében, a Gyeregyalog.hu Egyesület szervezésében valósult meg.